Guru Rinpoche (Padmaszambava, Pema Dzsungne)

Guru Rinpoche (Padmaszambava, Pema Dzsungne):

Guru Rinpoche a tibeti buddhizmus kimagasló figurája.   A buddhizmus alapítója, aki a leírások szerint hihetetlen módon, egy tóban, lótuszvirág kelyhében jött a világra. Szanszkrit neve (Padmaszambava).

Szülők nélkül,  született emberként, hatalmas erővel rendelkezett, ami az emberek, szellemek és más nem-emberi lények legyőzésére is képessé tette. Az írások szerint  Afgán származású buddhista mester Indiából érkezett és Ő terjesztette el a buddhista tanításokat Tibetben.  Tibetben, kolostorokat építettet, és a tantrikus tanokat terjesztett. Minden rosszindulatú tibeti istenséget legyőzött, csak azokat nem, amelyek hajlandóak voltak áttérni buddhizmusra, és elköteleződtek és a tan védelmezői  lesznek.

Ő alapította  a Nyingma iskolát, a tibeti buddhizmus legősibb ágát.

Sokáig élt. Ezer évet töltött Indiában, majd  Tibetben ötvenöt éven keresztül tartózkodott, majd eltűnt.

Ülő helyzetben, összefont lábakkal, lándzsájával, dordzséjével ábrázolják legtöbbször, szemei nyitott szemes meditációról árulkodnak. Bal kezében koponyacsészét tart a halhatatlan bölcsesség nektárjával. Saját különleges szimbólumát, a khatvanga-t, bal karjával szorítja a mellkasához.

HG

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük