Mandala jelentése
A mandalák
A „mandala” szó a szanszkritból eredetű. Egy mozgás, az élet kereke, az univerzumnak a leképezése, mindig egy központi pontból indul ki, kifelé szélesedik. A mandalák, minden nép kultúrájában eredetében és minden ember születésében, gyökerében ott vannak.
Az emberi test milliónyi sejtekből áll, az pedig atomokból van felépítve. Testünk végeredményben számtalan mandalából rakódik össze.
A mandalák ezeknek az életenergiáknak az áramlásában tudnak segíteni .
Rengeteg kultúrában készítenek homok mandalákat. Indiában Tibetben, Nepálban gyakran ez a gyógyítók munkájához is hozzátartozik. Ahol a rituális szertartás után ( összesöprik ) átengedik a homokból, , vagy akár őrölt kristályokból, virágokból készült mandalákat a természetnek, a megsemmisülésnek . A mandalák sokféle alakzatot tartalmaznak . A mandala kifejezi hogy semmi sem állandó.
Ezeknek mindig nagyon fontos jelentősége van.
A mandala előkészítése:
A homokmandala előkészítése mindig különféle szertartásokkal kezdődik, amelyek a kiválasztott helyszín felszenteléséhez és a mandala létrehozásához kapcsolódnak. A felszentelés a megtisztulást szolgálják, ugyanis a mandala szent terület. A gyakorló belső fejlődésében ez annak különválasztását jelenti, hogy az életben mi harmonikus, rendezett és mi az, ami csapongó gondolatokat és ártó érzelmeket eredményez.
A mandala készítése:
A mandalák készítésének hagyományos módja, egy vékony zsinórt fehér porba mártanak és ennek segítségével jelölik ki a nyolc alapvonalat. A legelső a karmavonal, mely a karmát szimbolizálja. A szerzetesek a homokmandala készítése közben a koncentráció mellett mantrákat és imákat mondanak, énekelnek. A mandalák alapanyaga , természetes homok és színezett szétzúzott kövek. A homok szórása előtt a kijelölt szerzetesek (bhikkhu) a mandalával kapcsolatos geometriai szerkesztéseket készítenek. Az apró homokszemeket vékony, recés falú csövecskék és hegyes kaparók (csak-pur) segítségével hordják fel a felületre. A mandalák hagyományosan több hétig is készülnek az aprólékos részletek időigényes kidolgozása miatt. Mindig szerzetesek egy csoportja hajtja végre a feladatot, amely során belülről kifelé haladnak és összehangoltan, egyszerre csupán egy kiválasztott szakaszt készítenek el.
Mit ábrázol a mandala:
A mandalák általában egy háromdimenziós égi palota két dimenziós leképezései, amelyek segítséget nyújtanak a meditálónak a gyakorlásban. A buddhistáknál a kép minden egyes részének egyedi szimbolikus értelme van. A külső kör-körök jelentik a palota falait, amelyek elválasztják a belső, szent földet a külső káosztól. A körök kívülről befelé a Tűz-hegy ötszínű lángköre, amely a nemtudás elégetésére képes bölcsességet jelképezi. A vékony vadzsra sor, arany gyémántjogarokból áll, amely a megvilágosodást jelentik. Belül húzódik a bölcsességet és tisztaságot kifejező Lótuszszirom-kör.
A kálacsakra mandala például 722 istenséget ábrázol összetett geometriai formák rendszerén belül áll.
A Mandala összesöprése :
A homokmandalák lerombolása is szertartásos. Még az istenség nevének szótagjait is meghatározott sorrendben söprik össze. A teljesen lerombolt és összesöpört mandala homokszemeit egy edénybe gyűjtik össze, amelyet azután selyembe burkolnak és elvisznek egy folyóhoz, így a szemek visszakerülhetnek a természetbe. Ez az élet és a világ rövid-életűségét szimbolizálja.
A mandala színeinek jelentése:
– Fehér: megkönnyebbülés, tökéletesedés, együttérzés, nyugalom.
– Bíbor: emberszeretet, idealizmus, bölcsesség
– Kék: elégedettség, ellazulás, harmónia.
– Tűzpiros: rettenthetetlenség, hatalom, változás, szerelem.
– Ezüst: érzékfölötti, természetfölötti képességek, áradó érzelmek, jólét
– Rózsaszín: érzékenység, a „belső” gyógyulása, egyetemes gyógyulás.
– Szürke: lelki gyógyulás, szelídség, szeretet, hűség.
– Zöld: növekedés, bizalom, kapcsolat, gyógyulás, nyugalom.
– Barna: földközelség, stabilitás, tudatos kötődés a környezethez.
– Narancs: önkontroll, vitalitás, becsvágy, megérzés..
– Sárga: barátságosság, fogékonyság, természet, intelligencia
– Fekete: titok, megérzés, belátás, újjászületés
HG