Mala lánc eredete

A hagyományos Mala évszázadok óta készül egyszerű anyagokból, mint például fából, magokból, csontból vagy kőből.

mala boltÁzsiai országokban a mala készítés kis kézműves falvakban történik, gyakran egy család több generációja is ezzel foglalkozik. A kézműves közösségek általában kis családi vállalkozásként működnek, azonban túl kicsik ahhoz, hogy egyedül kiszolgáljanak nagy közösségeket, ezért nagykereskedésekbe adják el termékeiket.

Sok üzletben van manufaktúra és ott egyből el is adják az elkészített malákat, illetve azonnal tudnak egyedi malát készíteni kívánságra.

Mi is ilyen helyen vásárolunk.

A hindu tradíció szerint, a gyöngyök nem érintkeznek egymással, ezért minden golyó mögé egy csomót tesznek.

Személyes élményem.

mala boltElső malámat, itthon, Pesten vettem az újpesti piacon egy Mongol árustól, úgy 15 éve. Akkor még nem voltak kifejezetten erre szakosodott üzletek. Ez egy rózsafa mala volt, amit nagyon szerettem. Sokáig viseltem, de egyszer csak elszakadt. Akkor már találtam üzletet is ahol lehetett másik malát venni. És a sors úgy hozta, hogy most én is ezt árusítom.

Én Nepálban készíttetem egy kis kézműves manufaktúrában, ahol még a tradicionális módon készítik. A webáruházamban közel 100 féle malát és karmalát árusítunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük