Kövi Szabolcs: Kék Pillangó CD

990 Ft

Csak 1 maradt készleten

Cikkszám: s53247 Kategóriák: ,

Leírás

„Zeneszerző, szövegíró, billentyűsök, fúvós hangszerek: Kövi Szabolcs. Zenei rendező: Köviné Bősz Martina. Előadják: Szabó Sipos Barnabás ének, Miller Zoltán ének, Forrai Búlcsú (13 éves) ének, Kövi Balázs Dániel (4 éves) ének, Revóczky Ottília hegedű.

A Kék pillangó című cd egy dalokból álló kislemez és egy háromnegyed órás mediatív album egyben. Az Ihletuniverzum című első regényemmel párhuzamosan keletkezett néhány vers, erre írtam első saját dalaimat. Voltaképpen a Régmúlt karácsony éjjelén című számból épült fel a regény alapötlete, az volt a 2015 -ös újdonságok keletkezésének első lépése. A meditatív zene természetesen bármilyen célra jó, amire az eddigi hasonló lemezeim, de én úgy képzeltem, hogy ezt ajánlom a regény olvasása közben hallgatni, mert híven követi a különleges hangulatot, amit a történet sugall. Korábban is voltak egy gondolatmenetre felfűzött zenei sorozataim, de most egy igazán új dologgal jelentkeztem. Egy könyv alakban kibontott történethez kapcsolódik mindhárom új lemezem, a Tűzszivárvány, a Lélekutazás, és a Kék pillangó. Két dalban közreműködik a kisfiam is, nem véletlenül.”
73 perc